Calendario dell'Avvento - fai da te

Adventi kalendàrium "itthon":

Amiche da morire

Régóta nem volt filmajánló, íme egy, ami igazán vidám. "Amiche da morire" - 3 "barátnőről" szól, akiket egy gyilkosság hoz össze. Ha ez nincs, valószínűleg eszükbe sem jutott volna megismerkedni. Rengeteget nevettem, esős téli naphoz pont kellett. Youtube-on egészben megnézhető.

kedvcsinálónak pedig a trailer:

Un giorno di pioggia

di Advija Krdzic

Secca, quando piove.

Si è fiacchi e talvolta 

viene voglia di piangere

perché saltano i programmi della domenica. 

Però hai l'ombrello per la pioggia e puoi inventarti un nuovo programma.

Pensa, anche in un giorno di pioggia

ci si può divertire. 

:-)

KV

Reggel, délben, este...bármikor, kávé. De hol lehet valami különlegeset inni? A Pantheon mögött, a Sant'Eustachio bárban például. Hab a tortán, vagy a kávén, hogy a kedvenc színem a kedvenc színük; de ez eltörpül a helyben, titkos recept alapján, őrölt fekete mellett. Persze a klasszikuson kívül, sok más termék közül is lehet még választani. 

A másik eddig felfedezett klasszikus kávé bár a Vatikán közelében található Sciascia (via Fabio Massimo 80/A). Egy nagyon kellemes hangulatú, saját terméket kínáló kávézóról van szó, és ha már ott vagyunk a Bazilikánál, igazán kár lenne kihagyni :-) 

Buona giornata a tutti! :-)

Filmek

Mire nem jó, ha az ember kicsit lebetegszik, például arra, hogy előkerüljenek a régóta listán lévő filmek.

Rosso come il cielo (Vörös mint az ég) - Cristiano Bortone, 2005. 1971-ben indul a történet, aminek a főszereplője Mirco egy 10 éves kisfiú, aki egy baleset következtében elveszti látását. Így nem maradhat abban az iskolában ahová eddig járt, hiszen az törvényileg is tilos volt, és a törvény, az törvény. Elkerül egy látássérültek számára kialakított intézetbe Genovába, messze a szülői háztól. Kezdeti nehézségeken átsegíti, hogy talál egy felvevőmagnót, és megismerkedik Francescával, akivel történet mesélésbe kezdenek hangfelvételeken keresztül. A film kedves, vidám, izgalmas, és jól mutatja be, hogy indult el Olaszországban a szegregált oktatás felszámolása, amit törvényileg először 1975-ben szabályoztak. A gyerekek meg egyenesen fantasztikusak:-) 

La grande bellezza, Paolo Sorrentino, 2013. Igazi friss hús, ami Cannes-t is megjárta. Valóban nem kispályás filmről van szó, az élményt egy valami fokozhatja, ha az ember az Isola Tiberinán nézi, óriás kivetítőn egy kellemes nyári augusztus este során a csillagos ég alatt...(Persze ez még fokozható hideg sörrel, fagylalttal, stb.) Ha valaki nyáron érkezik, június 15. után, mindenképp érdemes ellátogatni ide, a program neve Isola del Cinema, egyrészt olcsóbb, mint a mozik nagy része, másrészt igazi, velős élmény a legnemesebb értelmében. 

A film életérzésében kicsit hasonlít a Dolce Vitára. A főszereplő, a 65 éves Jep, szintén újságíró, akinek azonban volt egy nagy sikerű regénye, mielőtt Rómába került. Azóta  (40 éve), lustaságból és ihlet híján nem született újabb mű. Estéit a római "elit" körében, többnyire buliról bulira járva tölti, unottsággal, cinizmussal, ám mégis bent marad. Hajnalban pedig sétál... a kedvenc részeim, és számos olyan, ahová földi halandó csak úgy nem teheti be a lábát.

Filastrocca corta e matta

"Filastrocca corta e matta, il porto vuole sposare la porta, la viola studia il violino, il mulo dice: "Mio figlio è il mulino", la mela dice: "Mio nonno è il melone", il matto vuole essere un mattone,  e il più matto della terra, sapete che vuole? Fare la guerra!!"

:-)

Tiepolo

Egy újabb étterem, a Tiepolo bár nem éppen központ, de ha valaki a Stadion, Flaminia környékén jár, akkor ide érdemes beugrani. (A  2-es villamos nagyon közel áll meg) Kockás terítős, színes asztalos, ötletes hely, ahol nem a tipikus pasta-s ételek közül lehet választani. Sok és ínyenc saláták, a specialitásuk pedig a különböző szószokkal töltött héjában sült burgonya. Finom borok, kellemes árak, a desszerteknél pedig meleg Brie sajt lekvárral, cheese cake, répatorta, almatorta vanília öntettel, stb. :-)  több info itt

Mára pedig egy kis olasz jazz, Stefano Bollani, a Santa Cecilia soraiban pedig Bálint Ilona.

Simona Molinari - Lettera

Ma egy kicsit romantikus hangulatban:

illetve a szöveg, ha valaki nem akar keresgélni:

LETTERA

Simona Molinari

No non starò qui a dire cosa è andato storto,

anche perché io forse non l'ho mai capito,

ma fuggo via di spalle con le rose in mano

Correndo sopra le pozzanghere di vino.

No no, non potrei odiarti

non potrei davvero,

ma senza dire una parola ti allontano.

Ora ti perdo ed è davvero così strano.

Ora mi perdo,

ora mi accorgo che...ti amo!

E sia...

sia la notte, sia il giorno

sia senza ritorno...

Vai via, non amarmi mai più

non ferirmi di più...

E sia...

e non dire che mi ami,

non dirmi rimani

vai via, non amarmi mai più

non ferirmi di più...

E non dimentico di noi neanche un momento,

dei nostri viaggi e della nostra intimità,

dei gorni chiusi in una stanza senza tempo,

dei giorni accesi dalla mia felicità.

E non importa questa volta se io perdo,

perché in amore non si vince quasi mai.

Ti lascio tra le braccia di una nuova vita

che è più decisa e ha più carattere di me

Leave me,

with the tears from your eyes

and don't say goodbay

just leave me.

I hate that it's true but i'm not good for you,

Leave me

take your hands out of mine and don't waste any time

Just leave me

let tonight fade to black and never look back

Sarò nei tuoi passi

ma ti lascio andare

perché questo amore

non possa finire!

Mi scrisse e mi lasciò quel foglio sopra il letto,

lì dove poco prima lo tenevo stretto.

E non fu facile accettare mai quel gesto

Più della sua amò la mia felicità!

Ed io chiusi la porta e mi presi il mio silenzio,

a respirare quella nuova libertà che

tanto illude e tanto può apparire cara

ma solo quando, in fin dei conti, non si ha

forrás: http://testicanzoni.mtv.it/testi-Simona-Molinari_454217/testo-Lettera_19405091 

Casa dell'Architettura

Most egy kedvenc jön, mert ami az 'épít' szótaggal kezdődik annak lelkes megfigyelője vagyok. Másrészről ez már tényleg valami olyan, ami nem szokott útba esni, vagy nem is tudnak róla, pedig a Termini-től két lépés.

A Casa dell'Architettura ingyen látogatható, vagy akárcsak ha hűsölni szeretnénk egyet a római forgatagban, arra is megfelelő, mivel a kerthelyiség is nagyon kellemes. Az 1800-as években épült, Bernich tervei alapján eredetileg Akváriumnak készült. Amúgy az építészethez annyi köze, hogy 2002 óta költöztek be az építészek, a területi képviselet és irodák a modern építészet előmozdítására. Az alagsorban Alice Pasquini graffitijei találhatók, ő egyébként egy street art művész, a földszint és első emelet pedig kiállításoknak ad otthont. A végére pedig pár fotó, sajnos csak telefon volt nálam, így nem a legjobb minőségűek. 

Úgy nézem, vissza kell mennem rendes fényképeket csinálni...:-)

Galleria Borghese, Villa Farnesina

A Villa Borghese-ről már esett szó, de az ott található Galleria-ról még nem. A 3-4 napos túrába nem igen szokott beleférni, de hátha jól jön így is. Előre kell helyet foglalni itt vagy telefonon, hétfői napokon kívül 8.30-19.30-ig látogatható, és nagyon-nagyon megéri, kb. 1-1,5 órás program. 

Elég régen voltam már, de megpróbálom így is összeszedni, mi mindent láttam, bár az első linken virtuálisan is lehet követni.

De haladjunk sorban, maga a Galéria Scipone bíboros (1579-1633) gyűjteményeire épül, aki többnyire antik, reneszánsz és korabeli festményeket, féldomborműveket, szobrokat gyűjtött. Egy része azonban átkerült a Louvre-ba, miután 1807-ben Camillo Borghese több száz darab művet adott el Napóleonnak. Többek között láthatóak Bernini (Dávid, Apollón és Daphné), Canova (Paolina Borghese), Caravaggio (Dávid Góliát fejével pl., én itt elég sokat elidőztem, gyakorlatilag nem tudtam elmenni a kép elől...), Correggio, Tiziano, Rubens, stb. alkotásai. 

Képek még esetleg itt.

Még ugyanaznap eljutottam egy másik listán levő helyre, ami nem más volt mint a Villa Farnesina:

Raffaello freskóit lehet megtekinteni, villám kiruccanás, kb. 45 perces a túravezetés. Szerintem ennél a videónál szebben nem is tudnám leírni: 

Maga a Villa az 1500-as években épült Baldassarre Peruzzi tervei alapján, Agostino Chigi részére, mivel azonban 1580-ban Alessandro Farnese vette meg a villát, ez a név maradt meg. Ekkor tervben volt a Palazzo Farnese és a Farnesina folyosóval való összekötése, de a megvalósításra nem került sor. 

Innen érdemes tenni egy kellemes sétát a Trasteverén, ahol bárok, éttermek, boltok  és nyüzsgés vár mindenkit sok szeretettel:-)

Bari és környéke Húsvétra

A legdélebbi pont Olaszországban, ahol eddig jártam, és hosszú ideje az első nagyobb kiruccanás. Rengeteg benyomás, élmény. Ha valaki önbizalom hiányban szenved, különösen ajánlom úti célnak, Superman lézer szemei a bari lakosok tekintetéhez képest játékfegyver, és nem maradnak kommentár nélkül. A város hangulata egész más, igazán olasz, sokkal kevesebb turista, mintha az ember felébredne az álomból, ami Rómában zajlik.

Ostuni

Cla-nál laktam, a családjával. Első nap bejártuk a környéket autóval, mozgalmas és felhőtlen kirándulás. Ostuni, a Cittá bianca, vagyis fehér város, az első állomás, a szokásos kis utcákkal, viszont minden ház, épület fehér. Egyetlen pirosat találtam csak. Az ebédet már Cisterninoban fogyasztottuk el, egy tipikus helyi vendéglőben. Claudia szerint nem volt annyira finom, mint szokott lenni, nekem így is nagyon ízlett, és természetesen iszonyatosan jól laktam. A főpincér, tulajdonos hallván az akcentusom, egyből hozzátett két dolgot az előételhez, ami gyakorlatilag a környék jellegzetes fogásaiból állt, közte olyan apróságokkal mint egy pörkölthöz hasonló étel. Mivel a tájborok közül nehezen választottam, egyből két különbözőt is hozott, majd a végén megajándékozott dió likőrrel, ami ugyan nem olyan erős mint a pálinka, de van annyira illatos, mint a legjobbak.

A könnyed előétel egy része

Cisternino 

Majd tovább kocsikáztunk Alberobello felé. A környék jellegzetességei közé tartozik az ún. ‘trullo’, ami egy különleges formájú kőház, azért alakult ki mert egy időben nehezen lehetett ház építésre jogot szerezni, így puszta kőből, kötőanyag nélküli házakat kezdtek építeni a leleményes pugliaiak, amiket  ellenőrzés esetén le tudtak bontani. Alberobello teljes egészében ilyen épületekből áll, de a környéken úton útfélen lehet ezeket látni. Itt kezdtem elérni a teljes csodálat, bámulat határát. Hazafelé menet Polignano a Mare következett, a házasságkötések helye, mivel a csodás partszakasz csodás képek készítésére jó. Majd megálltunk San Vitoban egy tengerparti erőd mellett. Este pedig családi többfogásos vacsora és alvás.:-)

Valahol Puglia-ban

Alberobello és a trullik

I trulli

Második nap belváros, óváros, Bari. Az egyetlen, ahol nem voltam az a Stadion, de így is annyi minden szép és jót láttam, hallottam, hogy ezzel már nem szerettem volna nyaggatni a vendéglátókat. A város fő szentje Miklós, San Nicola, aki egy lopott szent, ugyanis csontjait Törökországból tulajdonították el, mondván, hogy keresztény szent, semmi keresnivalója a törököknél. Ennek ellenére, kicsit képmutató módon, a csalókat, rablókat nyilvánosan meg lehetett szégyeníteni, egy oszlophoz, vagy egy falhoz kikötözve leköpködni, csúnya szóval illetni, stb. A templom, San Nicola bazilika nagyon tetszett, mert román stílusú, egyszerű, visszafogott. Amúgy Miklós nagyon népszerű, a világ minden tájáról érkeznek hívők, zarándokok, de különösen oroszok illetve ortodox keresztények, a miért azt hiszem, elég egyértelmű. A belvárosba érve, Bari Vecchia, úgy éreztem, íme, ez Olaszország. Egyedül nem engedtek volna be, állítólag a közbiztonság nem az erősségük, de minden, amit bent láttam élő és igazi volt... A lakások szinte összeérnek, a bejárati ajtó az utcára nyílik, olykor nincs is becsukva, csak egy függöny lóg éppen takarva a teljes belátást. A dialektus vicces, és számomra egy idegen nyelv, teljesen más, mint a római, no meg mint az irodalmi olasz. Itt található a “Arco dei Miracoli”, ami valójában két egymással szemben lévő házat összekötő árkád. Ugyanis, a legenda szerint, ez az árkád egy éjszaka alatt épült, mivel a két házban két ellenségeskedő család élt, a fiatalok azonban egymásba szerettek, ami egyértelműen a feszültségek megoldása helyett csak további konfliktushoz vezetett, míg nem egy csoda folytán ez az árkád oldotta fel az ellentéteket. Szent Miklós gondolom közbenjárt az égieknél.

Arco dei Miracoli

San Nicola

Le comare, vagyis a komaasszonyok Bari Vecchiában

Arco

Láttam az egyetemet, két színházat, sajnos a piacra későn értünk ki, de azért némi életérzést így is elcsíptem. Este a tengerparton sétáltunk, illetve a szokásos “tea time” se maradt el. Vasárnap pugliai módra ünnepeltem a húsvétot, de saját készítésű magyar kalácsot vittem, úgyhogy volt szerencsém a hazai ízhez is. Illetve mivel magyar bor az élelmiszer boltokban nem elérhető, a mindenhol megtalálható Unicumot gondoltam ki a szülőknek, nem tudtam, hogy a Zwack család egy kisebb rajongótáborára lelek. Kevesebbet nem esznek, mint mi, már nem is nagyon emlékszem, mivel kezdtünk. Az ún. ”benedetto” vagyis a szentelt, ami kicsit más, mint a miénk. Ricotta, narancs, szalámi, és tojás, ami ez esetben töltött volt. Az ebéd a nagyszülők házában zajlott, a nagypapa 94 éves, rettenetesen jó formában, latin-görög-olasz tanár volt. A dolgozószobáját, ahol az ebéd utáni sziesztát töltöttem, úgy, egyfajta klasszikusokkal teli antikváriumhoz lenne hasonlítható. Az első előételt követte a lasagna, a sült bárány, a mozzeralla, a 3 féle torta, gyümölcs, kávé. Mindezt kísérve a helyi borokkal.

Este egy újabb kisváros következett, ahová nem enni mentünk, de mégis az lett belőle. Nem értem továbbra sem, hogy Olaszországban miért van ekkora sikere a McDonald-nak (a hiba nem véletlen, ők így mondják).Gyorskaja olasz módra is létezik, de legalább valódi alapanyagokból van. Itt ugyanis egy szendvics, piadina falatozóban kötöttünk ki, miután tettünk egy kört a tengerparti községben.

Pasquetta, vagyis a Húsvéthétfő Olaszországban általában piknikezéssel, kirándulással telik. Ez Goriziában is hasonló volt, csak ott inkább parkokba, kirándulni mentek az emberek, itt meg természetesen a tengerhez. Mi is végül kikötöttünk Otranto-ban. Korán reggel, már fél kilenckor ott voltunk, kb. egy óra autókázás, és egy dupla reggeli után szinte az első látogatók között érkeztünk. A várfalon belül található egy lenyűgöző templom, melyben az egész padlót lefedi a mozaikkal kirakott élet fája, körülötte zodiákus jelek, a bolygók, bibliai elemek, jelképek, stb. Sajnos egészben nem látható a padok miatt. A jobb oldalhajóban pedig van egy kripta, ami nekem sokkoló és kiábrándító volt. Ugyanis a városkát elérték a törökök az 1480-ban. Szerették volna, ha a lakók csatlakoznak a muzulmán valláshoz, amit azonban a keresztény lakosok megtagadtak. Megtorlásul a nőket és gyermekeket bezárták a templomba, majd lemészárolták őket. A kriptában 5 nagy méretű “kirakat” található, az áldozatok csontjaival és koponyáival, emlékezvén az áldozatokra. Maga a látvány hátborzongató, de az hogy mindezt a látogatók képtelenek csendben, vagy legalább suttogva megtekinteni, az több mint zavaró. Olyan hangulat volt, mintha a sarki bárba ugrottam volna be. Azt hittem csak a Sixtusi-kápolnát tisztelik meg ennyire…

A sokkos állapotomból a csodás tenger ébresztett fel. Az első napfürdőzés megvolt, a lábamat is beletettem. Este pedig egy helyi étteremben  vacsoráztunk, az az egy fogás, amit 3 óra alatt kihoztak szenzációs volt, a kiszolgálás meg mulattató. A pincérünk a világ összes nyelvén beszélt, kivéve a magyart, de így is jutott mindig hely a kedvenc szavának, a “perfetto” egyik mondat végéről sem hiányzott.

Ami Puglia-ból nem maradhat ki, az a tarantella, vagyis a dél-olasz területekre jellemző hagyományos tánc. A tarantella szó, a helyi táncok gyűjtőneve,  a tarantola-ra vezethető vissza, ami a környékre jellemző mérges pókra utal. Egy elmélet szerint, hogy ha valakit megcsíp, akkor a mérge felpörgeti, táncra kényszeríti az embert, így izzadással űzhetik ki, szabadulhatnak meg az a nem kellemes érzésektől, mint a melankólia, önsajnálat stb.

vagy a salentoi Pizzica:

San Foca, Otranto.ba tartván

Otranto

San Foca

Fichi d'India, jellegzetes Pugliában

Az élet fája

A sátán

Galleria Naziomale d'Arte Moderna, risciò és arancina

A legfrissebb élmény a Galleria Nazionale d'Arte Moderna, a Villa Borghese bejáratánál. Amúgy egy másik Galleria d'Arte Moderna is létezik, de az comunale.  A bizonyos képzeletbeli listán volt már régóta. Ha valaki itt jár, melegen ajánlom, mert rengeteg lenyűgöző XIX - XX. századi festmény, szobor található, nem zsúfolt és nagyon színes. Többek között Van Gogh, Magritte, Klimt, Monet, Rodin, Andy Warhol, Moholy-Nagy László, Skuteczky Döme (:-) ) Az én kedvencem egy Giacomo Balla nevű festő, szobrász, nem volt két egyforma stílusú képe, egy igazi kísérletező.

A múzeum után irány a park (Villa Borghese), vagyis a risció-túra (vagyis a négykerekű bicikli, amivel szabdalni lehet jobbra-balra). Minimum egy órára kellene kölcsönözni, de két lányos, kedves mosollyal sok mindent el lehet intézni.

A sikeres túra után, irány a Mondo Arancina, ez egy tipikus szicíliai kifőzde, talponállós féle, a Via Flaminia elején, a Piazza del Popolo felől. Persze máshol is van, de ez a legközelebbi a parkhoz és a múzeumhoz. Aki még nem járt itt: az arancina egy viszonylag nagy panírgolyó, ami egy rizses masszát rejt, különféle töltelékekkel (pl. sonka-mozzarella, spenót, kardhal-zöldség, stb.). Édesség is van, cassata-t mindenképp meg kell kóstolni, szenzációs. Ez egy kb. 4-5 órás kör volt, szépen, nyugisan. Rengeteget fényképeztünk, a múzeumban csak azért mertünk, mert amikor beléptünk olyan volt, mintha valami sajtótájékoztatón lennénk. Mindenki (minket kivéve) viszonylag nagy gépekkel, elképesztő pozíciókban kattintgatott. Megtaláltuk Uma Thurman alteregóját is:-) meg Claudia "szerelméét", aki egy nagyon vicces olasz színész (Neri Marcoré). Íme a fotók:

Fa-kép

 

Giuseppe Verdi

Balla családdal

Marcoré -val

Cassata

Villa Borghese - Pincio

Riscio-val száguldunk