A legdélebbi pont Olaszországban, ahol eddig jártam, és hosszú
ideje az első nagyobb kiruccanás. Rengeteg benyomás, élmény. Ha valaki önbizalom hiányban szenved, különösen ajánlom úti célnak,
Superman lézer szemei a bari lakosok tekintetéhez képest játékfegyver, és nem
maradnak kommentár nélkül. A város hangulata egész más, igazán olasz, sokkal
kevesebb turista, mintha az ember felébredne az álomból, ami Rómában zajlik.
Ostuni
Cla-nál laktam, a családjával. Első nap bejártuk a környéket
autóval, mozgalmas és felhőtlen kirándulás. Ostuni, a Cittá bianca, vagyis fehér város, az első állomás, a szokásos
kis utcákkal, viszont minden ház, épület fehér. Egyetlen pirosat találtam csak.
Az ebédet már Cisterninoban fogyasztottuk el, egy tipikus helyi vendéglőben. Claudia szerint nem volt annyira finom, mint szokott lenni, nekem így is nagyon ízlett,
és természetesen iszonyatosan jól laktam. A főpincér, tulajdonos hallván az
akcentusom, egyből hozzátett két dolgot az előételhez, ami gyakorlatilag a környék jellegzetes fogásaiból állt, közte olyan apróságokkal mint egy pörkölthöz
hasonló étel. Mivel a tájborok közül nehezen választottam, egyből két különbözőt is hozott, majd a végén megajándékozott dió likőrrel, ami ugyan nem olyan erős mint
a pálinka, de van annyira illatos, mint a legjobbak.
A könnyed előétel egy része
Cisternino
Majd tovább kocsikáztunk Alberobello felé. A környék
jellegzetességei közé tartozik az ún. ‘trullo’, ami egy különleges formájú kőház,
azért alakult ki mert egy időben nehezen lehetett ház építésre jogot szerezni,
így puszta kőből, kötőanyag nélküli házakat kezdtek építeni a leleményes pugliaiak, amiket ellenőrzés esetén le tudtak bontani. Alberobello teljes egészében ilyen
épületekből áll, de a környéken úton útfélen lehet ezeket látni. Itt kezdtem
elérni a teljes csodálat, bámulat határát. Hazafelé menet Polignano a Mare
következett, a házasságkötések helye, mivel a csodás partszakasz csodás képek készítésére jó. Majd megálltunk San Vitoban egy tengerparti erőd mellett. Este pedig családi
többfogásos vacsora és alvás.:-)
Valahol Puglia-ban
Alberobello és a trullik
I trulli
Második nap belváros, óváros, Bari. Az egyetlen, ahol nem voltam
az a Stadion, de így is annyi minden szép és jót láttam, hallottam, hogy ezzel
már nem szerettem volna nyaggatni a vendéglátókat. A város fő
szentje Miklós, San Nicola, aki egy lopott szent, ugyanis csontjait Törökországból tulajdonították el, mondván, hogy keresztény szent, semmi keresnivalója a törököknél. Ennek ellenére, kicsit
képmutató módon, a csalókat, rablókat nyilvánosan meg lehetett szégyeníteni, egy
oszlophoz, vagy egy falhoz kikötözve leköpködni, csúnya szóval
illetni, stb. A templom, San Nicola bazilika nagyon tetszett, mert román stílusú, egyszerű,
visszafogott. Amúgy Miklós nagyon népszerű, a világ minden tájáról érkeznek
hívők, zarándokok, de különösen oroszok illetve ortodox keresztények, a miért azt hiszem, elég egyértelmű. A belvárosba érve, Bari Vecchia, úgy éreztem, íme, ez Olaszország. Egyedül nem
engedtek volna be, állítólag a közbiztonság nem az erősségük, de minden, amit
bent láttam élő és igazi volt... A lakások szinte
összeérnek, a bejárati ajtó az utcára nyílik, olykor nincs is becsukva, csak egy
függöny lóg éppen takarva a teljes belátást. A dialektus vicces, és számomra egy
idegen nyelv, teljesen más, mint a római, no meg mint az irodalmi olasz. Itt
található a “Arco dei Miracoli”, ami valójában két egymással szemben lévő házat összekötő árkád. Ugyanis, a legenda szerint, ez az árkád egy éjszaka alatt épült, mivel a
két házban két ellenségeskedő család élt, a fiatalok azonban egymásba
szerettek, ami egyértelműen a feszültségek megoldása helyett csak további
konfliktushoz vezetett, míg nem egy csoda folytán ez az árkád oldotta fel az
ellentéteket. Szent Miklós gondolom közbenjárt az égieknél.
Arco dei Miracoli
San Nicola
Le comare, vagyis a komaasszonyok Bari Vecchiában
Arco
Láttam az egyetemet, két színházat, sajnos a piacra későn értünk
ki, de azért némi életérzést így is elcsíptem. Este a tengerparton sétáltunk,
illetve a szokásos “tea time” se maradt el. Vasárnap pugliai módra ünnepeltem a
húsvétot, de saját készítésű magyar kalácsot vittem, úgyhogy volt szerencsém a
hazai ízhez is. Illetve mivel magyar bor az élelmiszer boltokban nem elérhető, a
mindenhol megtalálható Unicumot gondoltam ki a szülőknek, nem tudtam, hogy
a Zwack család egy kisebb rajongótáborára lelek. Kevesebbet nem esznek, mint mi, már
nem is nagyon emlékszem, mivel kezdtünk. Az ún. ”benedetto” vagyis a szentelt,
ami kicsit más, mint a miénk. Ricotta, narancs, szalámi, és tojás, ami ez
esetben töltött volt. Az ebéd a nagyszülők házában zajlott, a nagypapa 94 éves,
rettenetesen jó formában, latin-görög-olasz tanár volt. A dolgozószobáját, ahol
az ebéd utáni sziesztát töltöttem, úgy, egyfajta klasszikusokkal teli antikváriumhoz
lenne hasonlítható. Az első előételt követte a lasagna, a sült bárány, a
mozzeralla, a 3 féle torta, gyümölcs, kávé. Mindezt kísérve a helyi borokkal.
Este egy újabb kisváros következett, ahová nem enni mentünk, de
mégis az lett belőle. Nem értem továbbra sem, hogy Olaszországban miért van
ekkora sikere a McDonald-nak (a hiba nem véletlen, ők így mondják).Gyorskaja
olasz módra is létezik, de legalább valódi alapanyagokból van. Itt ugyanis egy
szendvics, piadina falatozóban kötöttünk ki, miután tettünk egy kört a
tengerparti községben.
Pasquetta, vagyis a Húsvéthétfő Olaszországban általában
piknikezéssel, kirándulással telik. Ez Goriziában is hasonló volt, csak ott
inkább parkokba, kirándulni mentek az emberek, itt meg természetesen a tengerhez.
Mi is végül kikötöttünk Otranto-ban. Korán reggel, már fél kilenckor ott voltunk, kb. egy óra autókázás, és egy dupla reggeli után szinte az első látogatók között
érkeztünk. A várfalon belül található egy lenyűgöző templom, melyben az egész
padlót lefedi a mozaikkal kirakott élet fája, körülötte zodiákus jelek, a
bolygók, bibliai elemek, jelképek, stb. Sajnos egészben nem látható a padok
miatt. A jobb oldalhajóban pedig van egy kripta, ami nekem sokkoló és
kiábrándító volt. Ugyanis a városkát elérték a törökök az 1480-ban.
Szerették volna, ha a lakók csatlakoznak a muzulmán valláshoz, amit azonban a
keresztény lakosok megtagadtak. Megtorlásul a nőket és gyermekeket bezárták a
templomba, majd lemészárolták őket. A kriptában 5 nagy méretű “kirakat”
található, az áldozatok csontjaival és koponyáival, emlékezvén az áldozatokra.
Maga a látvány hátborzongató, de az hogy mindezt a látogatók képtelenek
csendben, vagy legalább suttogva megtekinteni, az több mint zavaró. Olyan
hangulat volt, mintha a sarki bárba ugrottam volna be. Azt hittem csak a
Sixtusi-kápolnát tisztelik meg ennyire…
A sokkos állapotomból a csodás tenger ébresztett fel. Az első
napfürdőzés megvolt, a lábamat is beletettem. Este pedig egy helyi étteremben vacsoráztunk, az az egy fogás, amit 3 óra alatt kihoztak szenzációs volt, a kiszolgálás meg mulattató. A pincérünk
a világ összes nyelvén beszélt, kivéve a magyart, de így is jutott mindig hely a kedvenc szavának, a “perfetto” egyik mondat
végéről sem hiányzott.
Ami Puglia-ból nem maradhat ki, az a tarantella, vagyis a dél-olasz területekre jellemző hagyományos tánc. A tarantella szó, a helyi táncok gyűjtőneve, a tarantola-ra vezethető vissza, ami a környékre jellemző mérges pókra utal. Egy elmélet szerint, hogy ha valakit megcsíp, akkor a mérge felpörgeti, táncra kényszeríti az embert, így izzadással űzhetik ki, szabadulhatnak meg az a nem kellemes érzésektől, mint a melankólia, önsajnálat stb.
