Filmek

Mire nem jó, ha az ember kicsit lebetegszik, például arra, hogy előkerüljenek a régóta listán lévő filmek.

Rosso come il cielo (Vörös mint az ég) - Cristiano Bortone, 2005. 1971-ben indul a történet, aminek a főszereplője Mirco egy 10 éves kisfiú, aki egy baleset következtében elveszti látását. Így nem maradhat abban az iskolában ahová eddig járt, hiszen az törvényileg is tilos volt, és a törvény, az törvény. Elkerül egy látássérültek számára kialakított intézetbe Genovába, messze a szülői háztól. Kezdeti nehézségeken átsegíti, hogy talál egy felvevőmagnót, és megismerkedik Francescával, akivel történet mesélésbe kezdenek hangfelvételeken keresztül. A film kedves, vidám, izgalmas, és jól mutatja be, hogy indult el Olaszországban a szegregált oktatás felszámolása, amit törvényileg először 1975-ben szabályoztak. A gyerekek meg egyenesen fantasztikusak:-) 

La grande bellezza, Paolo Sorrentino, 2013. Igazi friss hús, ami Cannes-t is megjárta. Valóban nem kispályás filmről van szó, az élményt egy valami fokozhatja, ha az ember az Isola Tiberinán nézi, óriás kivetítőn egy kellemes nyári augusztus este során a csillagos ég alatt...(Persze ez még fokozható hideg sörrel, fagylalttal, stb.) Ha valaki nyáron érkezik, június 15. után, mindenképp érdemes ellátogatni ide, a program neve Isola del Cinema, egyrészt olcsóbb, mint a mozik nagy része, másrészt igazi, velős élmény a legnemesebb értelmében. 

A film életérzésében kicsit hasonlít a Dolce Vitára. A főszereplő, a 65 éves Jep, szintén újságíró, akinek azonban volt egy nagy sikerű regénye, mielőtt Rómába került. Azóta  (40 éve), lustaságból és ihlet híján nem született újabb mű. Estéit a római "elit" körében, többnyire buliról bulira járva tölti, unottsággal, cinizmussal, ám mégis bent marad. Hajnalban pedig sétál... a kedvenc részeim, és számos olyan, ahová földi halandó csak úgy nem teheti be a lábát.